tájékozódási túraverseny, az Országos Csapatbajnokság 8. fordulója
A verseny célja: Versenyzési lehetőség biztosítása a bajnokságba benevezett versenyzők és mindazon egyéb versenyzők részére, akik fel akarják mérni tájékozódási felkészültségüket, illetve: akik meg akarják ismerni a túraversenyzés szépségeit.
A verseny helye és ideje: Keleti-Bakony, 2006. szeptember 16.
Rajt és cél: Kisgyón.
Megközelíthető gépkocsival a 81. sz. útról. Székesfehérvár felöl érkezve Bodajknál vagy Mórnál kell letérni Bakonycsernye felé. Rögtön a falu elején, a Kisgyónt jelző táblánál dél felé kell lekanyarodni. Onnan már csak kb. 2,5 km a természetbarát telep. A Rajt-Cél helyet a futballpálya után, balról bója jelzi.
Veszprém felöl érkezve Várpalotán, Szápáron keresztül célszerű megközelíteni Bakonycsernyét, majd Kisgyónt.
Az első rajt tervezett időpontja: 8 óra 30 perc (Előre jelzett igény esetén előbb is lehet!)
Tervezett utolsó rajt: 10 óra 30 perc
A rajt eléréséről és a hazajutásról mindenki maga gondoskodik.
Rendező: a Velencei-tavi Életmód Klub Természetbarát Köre, Gárdony
Versenybíróság:
Elnök, titkár, pályakitűző, és értékelő bíró: Horváth T. Csaba
Pályakitűző és értékelőbíró: Horváth T. Róbert
Ellenőrző bíró: Ács Gábor
Rajt- és célbírók: Horváth T. Csabáné, Kovács Tiborné
Szövetségi ellenőr: Jakab Albert
7030 Paks, Újtemplom u. 20. 20/431-8112; jakab77@axelero.hu
A verseny formája: országos, gyalogos, egyfordulós, egyszakaszos, bontott távú, kötött menet-sebességes, nappali, felső-, és középfokú, több kategóriás természetjáró tájékozódási csapatverseny.
Kategóriák: A, A36, A50, A60, B, B36, B50, B60, B70 és CE (alapfokú, emeltszintű).
Csapatlétszám: A versenyen csak 2-4 tagú csapatok indulhatnak.
Menetidők: A csapatok részére – a CE kategória kivételével- az érintendő pontok közötti menetidők a jelzett korosztálynak megfelelő menetsebességgel vannak kiszámítva (illetve: esetenként számítandók). A CE kategóriában korosztályok szerint nem teszünk megkülönböztetést.
Térkép: színes tájfutó térkép minden kategóriában
A versenyt a 2004-ben kiadott versenyszabályzat előírásainak, valamint a 2006-ban kiadott irányelveknek figyelembe vételével rendezzük és értékeljük.
Értékelés: Az egyes feladatok hibapontjait a menetutasítás hátoldalán közöltek szerint állapítjuk meg. Az A kategóriákban kategóriánként, a B és C kategóriákban csak az abszolút sorrend szerint hirdetünk eredményt.
Díjazás: A kategória-győztesek egy évre elnyerik a Velence Kupa vándorkupát-, a kategóriánkénti első három helyezett csapatok érmeket, az 1-6. helyezettek oklevelet kapnak.
A versenyzéshez szükséges felszerelés: tájoló (ÉK-i rendszerű, 360 fokos), íróeszköz, körző, vonalzó, óra. (ajánlott felszerelés: elsősegély csomag)
Nevezés, nevezési díj: Előzetes nevezés levélben vagy e-mail-en lehetséges.
Levélcím: Horváth T. Csaba, 2484 Agárd, Gárdonyi G. u. 15.
E-mail: horvath.t.csaba@posta.hu
Egyéb info. telefonon: Nappal: 1/470-3143 (m.hely) , ill. 70/466-3130 (mobil)
Esti órákban: 22/579-162 (lakás),
Előzetes nevezési határidő: 2006. szeptember 13.
Nevezési díj: Előzetes nevezés esetén 500-, Ft/fő.
Helyszíni nevezés - a rendelkezésre álló térképek által korlátozott mértékben - 600 Ft/fő.
Plusz-térképet (berajzolatlant) csak az előzetes nevezésben igénylőknek tudunk biztosítani.
(250 Ft/db)
A nevezési díjat a helyszínen kell befizetni.
Egyéb információk:
A térkép 2006-ban felújított, 1: 10 000 méretarányú színes tájfutó térkép.
A pályák hossza minden kategóriában 6500-7500 m -, a szintemelkedés 250 és 350 m között várható.
A menetidőt - a C kat. kivételével! - a légvonalban mért távolságot alapul véve, a szabályzatban előírt, életkortól függő módon: 35 éves korig 4-, 35 és 50 év között 3,5-, 50 és 60 év között 3-, 60 év felett 2,5 km/óra menetsebességgel határozzuk meg (illetve: ezzel kell kiszámolni az adott feladat esetében).
A menetidőt a légvonalban mért 10 m szintemelkedésenként 50 éves korig 1-, 50 és 60 év között 1,5-, 60 és 70 év között 2-, efelett 2,5 perccel növeltük (ill. kell növelni).
A C kategóriában egységesen 3 km/óra sebességgel és 1,5 perc/10 m szintemelkedés pótidővel számolunk.
A késés és a sietés percenként 2, a bójatévesztés 60, az ellenőrző pont kihagyása 100, az időmérő pont kihagyása 200 hibaponttal jár; az összetett feladatoknál összesen legfeljebb 120 hibapont adható (Kihagyásuk 150 hibapont!).
A versenyzőkarton igazolóhelyein javítást, két lyukasztást (két jelölést) nem fogadunk el!
Óvni csak írásban, a beérkezést követően, illetve az eredmény kifüggesztését követő 30 percen belül lehet. Az óvást a versenybíróság elnökéhez kell beadni, 2000, - Ft egyidejű befizetése mellett.
A versenyen mindenki a saját felelősségére indul, kártérítés a rendezőségtől semmilyen címen nem igényelhető!
A verseny napján (szombat éjjel) ugyanitt lesz a Budai Tájoló éjszakai bajnoki túraverseny, a bajnokság 9. fordulója! (A rajt- és célhely azonos a Velence Kupa rajt- és célhelyével!)
Szálláslehetőségek:
A Velencei-tavi Életmód Klub kezelésében lévő turistaházban (R-C hely) 7 fő részére tudunk szállást biztosítani (1000 Ft/fő/éj ágyneműhasználat nélkül, foglalás: 70/466-3130 vagy 1/470-3143 Ágynemű: 500 Ft/fő, az éjszakák számától függetlenül)
További lehetőségek Kisgyónban:
Gyöngyvirág TeTeTe turistaház: tel.: 22/506-184; 06/20/9136-224 (Südy Péter elnök)
Dunaújvárosi Term.b. Biz. Kulcsosháza: Tel.: 25/400-579; 30/217-4598 (Őry Lajosné elnök)
Pentele TE Kulcsosház: Tel.:22/413-667 (Germán Ernőné gondnok)
Radiant SC Kulcsosház: Tel.: 22/301-086 (Hegyi István elnök)
Bányász TE Kulcsosház: Tel.: 22/413-282; 20/9886-362 (Pácser Gábor elnök)
Célszerű a szállást mielőbb igényelni, tekintettel a szezonkezdetre. A házakhoz tartozó területen - az illetékes üzemeltető engedélyével - korlátozottan sátrazásra is van mód.
Egyéb lehetőség: Tölgyes Turistaközpont, Balinka Tel.:06/20/4242440 (Farkasné Elvira)
Az eredményhirdetés várhatóan 16 óra körül lesz.
Agárd, 2006. augusztus 21.
VISSZA
Versenyrendezőség