Velencei-tavi Életmód Klub

            Gárdony

 

Szöveges értékelés

a 2006. évi

Velence Kupa

bajnoki tájékozódási túraversenyről

Kisgyón, 2006. szeptember 16.

 

 

 

Az időjárás   -akárcsak a tavaszi egyéni versenyen-  nem igazán kedvezett a versenyzőknek, rendezőknek. A várható eső sokakat visszariaszthatott, mert több előzetesen jelentkezett csapat nem érkezett meg a versenyre. A résztvevők száma ennek ellenére kb. annyi volt, mint 2005-ben: A hat kategóriában összesen 41 csapat, 110 versenyzője mérte össze tájékozódási tudását.

Sajnos, hibátlan versenyt ezúttal sem sikerült rendezni. Ezúttal elsősorban a távolságmérés okozott problémát. Két kategória esetében a térképen tévedésből rövidebbre volt jelölve a kötelező útvonal: nem érte el a mérendő távolság határát jelző sárga szalagot, így értelmezhetetlenné vált a feladat. Másik két kategória útvonalán ismeretlen tettesek az egyik sárga szalagot eltávolították a helyéről, ez akadályozta a távolságmérés teljesítését. Az előbbiek miatt hatból négy kategória értékelésénél kellett figyelmen kívül hagyni a feladatot, illetve a Szabályzat értelmében az adott szakaszon nem volt értékelhető az előírt menetidő teljesítése sem. Kezdetben csak a távolságmérési feladat hibapontszámait hagytuk el, ezért fordulhatott elő az, hogy a kifüggesztett pontszámokon utólag módosítani kellett, és emiatt módosult némileg a csapatok sorrendje is. (Aki megvárta az eredményhirdetést, az már a helyes végeredményről értesült!)

A versenypályákról hallani lehetett kevésbé jó és jó véleményeket is, szerencsére az utóbbi volt minősíthető többségben, és ez megnyugtató.

A lassan krónikussá váló rendezőhiány miatt az értékelés lassan zajlott. Szerencsére nem is nagyon kellett sietni, mert a versenyzők nagy része a Velence Kupát követő éjszakai verseny miatt amúgy is a helyszínen maradt. Aki nem kívánta megvárni az eredményhirdetést, annak teljesítményét soron kívül értékeltük, hogy -ha már a végső sorrend kialakulását nem várhatta meg-  legalább az elért eredményét, esetlegesen elkövetett hibáit ismerhesse meg..

A kifüggesztett információ talán kevesebb volt a kívánatosnál, viszont bárki nyomon követhette a menetkartonjának (teljesítményének) értékelését (Akadt rá példa, hogy a versenyző vette észre az értékelésben elkövetett hibát…)

Az értékelés során felmerült problémák megoldásában a szövetségi ellenőr (Jakab Albert) is tevékenyen részt vett, és akinek ezúton mond köszönetet a rendezőség. Rajta kívül köszönet illet minden közreműködőt is, aki segített a verseny lebonyolításában, értékelésében.

 

Megítélésünk szerint a verseny és az értékelés jó hangulatban zajlott. Reméljük, a versenyzők is hasonlóképpen vélekedtek erről.

 

Találkozzunk jövőre is Kisgyónban, a következő versenyünkön, ami talán már nem a Velence Kupa -, hanem a Kisgyón Kupa nevet fogja viselni.

 

Agárd, 2006. szeptember 19.

 

            A rendezők nevében:

 

 

                                                                                              Horváth T. Csaba