Budapesti Határkövek
 

Meghívó Holló Szilvia Andrea történész „Határkövek és az 1867-1873 évek térképészete” című előadására

A budaörsi Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum a hagyományok és értékek megőrzése és ápolása mellett támogat minden olyan kezdeményezést, ami értékeink továbbgondozásáról szól. Ilyen kiváló kezdeményezés Bánvölgyi Kálmánné Rozál kutatása alapján felállított önkéntes csoportosulás „Fogadjuk örökbe a budaörsi határköveket” címmel, amelyik határköveink állagmegóvását és ismertetését tűzte ki fő célként. 2011 novemberében Noéh Ferenc tanár úr tartott egy színes, érdekes előadást az 1800-as évek végén a Budai-hegyekben felállított határkövekről, valamint Németh László túravezető segítségével az érdeklődők személyesen is kirándultak néhány Budaörs környéki határkőhöz. 

2012-ben is folytatni szeretné a Heimatmuseum előadássorozatát a Budaörs környéki kisemlékekről. Március 1-én, csütörtökön délután 16 órától Holló Szilvia Andrea történész tart előadást az önálló magyar polgári térképezés kezdeteiről, Pest Városi Mérnöki Hivatal tevékenységéről (1867-1873) és ezen belül a határkövekről. Holló Szilvia Andrea szakmai tudásával és ismereteivel bővíti a határkövekkel, adott korszak térképészetével kapcsolatos eddigi ismereteinket.

Program 2012. március 1-én:

            15.30, Köszöntő, kötetlen beszélgetés

             16.00, Dr. Holló Szilvia Andrea PhD, MBA előadása „A Városi Mérnöki Hivatal működése és a határkövek”

            17.00, Beszélgetés, kérdések az előadóhoz

            17.30 „Fogadjuk örökbe a budaörsi határköveket”- Emléklap átadása

Szeretettel várunk minden Érdeklődőt 2012. március 1-én, 15.30-tól a Heimatmuseumban!

Üdvözlettel,

Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum

 

I. Határjárás Budaörsön

2011. november 19. szombat

Ajánló

A túránk az 1882-ben – Budapest és Budaörs határán – állított határkövek nyomvonalát követi.

Túra támogatója

Gajdos-Frank Katalin igazgatónő - Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény "Heimatmuseum" - Tel: 06/23-440-217

Túravezető

Németh László  - Hegyvidék- KFKI Optimista Sportklub – Tel: 06-30/489-6211

Formája

gyalogtúra (séta)

Találkozó helye

Budapest XI.ker. Budaörsi út és Poprádi út kereszteződésében lévő 87-es busz megállója.

Találkozó ideje

8.25 – BKV menerendjéhez igazodva: 8:39 körül érkezik/indul és óránként jár.

Utazás

Busszal 12 megálló a Dűlő útig (Érkezési idő: 8:49.)

Tájegység

Budaörs Kamaraerdő

Útvonal tervezet

Vörösbegy u.- Torockó u. – Kamaraerdei u. – Kinizsi u. – Malomkő u. – Vitorlázó út

Összes táv

kb. 6,5 km

Nehézségi fok/idő

Közepesen nehéz séta, a távolság miatt./ kb.2,5-3 óra

Visszaút tervezett helye

Budapest XI.ker. Vitorlázó út és Kőérberki út kereszteződésének közelében lévő 87-es busz megállójából.

Visszaút tervezett ideje

12:06 (óránként jár)

Ajánlott felszerelés

Kényelmes sportcipő, réteges öltözet, esőkabát, esernyő, ivóvíz, gyümölcs és szendvics, fényképezőgép, Budapest és Budaörs térkép, tájoló, füzet és íróeszköz.

Megjegyzés

Írások a minálunk.hu-n – itt.

 

A további 12 db budaörsi határkövet egy későbbi időpontban nézzük meg.

Jelentkezés módja

e-mailen a nlmongi@freemail.hu címre

I. „Fogadjunk örökbe egy határkövet”

2011. november 16. szerda

Ajánló

Noéh Ferenc professzor úr tart előadást a határkövekről és más geodéziai jelekről a Heimatmuseumban, 2011. november 16-án, délután 15.30 órától.

Program

15.30 – Érkezés, ismertető és kötetlen beszélgetés a határkövekről kutatókkal, támogatókkal

16.15 – Noéh Ferenc professzor úr előadása

 17.15 – Kérdések, beszélgetés a professzor úrral

további programajánló (határkövek-túra november 19-én)    

Tudományos előadás támogatója

Gajdos-Frank Katalin igazgatónő, Grósz András kutató-levéltáros - Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény "Heimatmuseum" - Tel: 06/23-440-217

Előadás helye

Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum, Budaörs, 2040, Budapesti  út 45.

Találkozó ideje

2011. november 16., 15.30 órától

Utazás

gépkocsival (parkolni a múzeum előtt nem lehet, de Budaörsön, a főúton mindkét oldalon lehet parkolni), busszal (40-es járat, a Körtérről indul), Aradi utcai megálló

Olvasmányok

Írások a témáról  a minálunk.hu-n – itt.

Séta

Gyalogtúra (séta) 2011. november 19-én, szombaton Németh Lászlóval  -         Hegyvidék- KFKI Optimista Sportklub, tel: 06-30/489-6211.                                         A túra az 1882-ben – Budapest és Budaörs határán – állított határkövek nyomvonalát követi.

 

A további 12 db budaörsi határkövet egy későbbi időpontban nézhetik meg.

Jelentkezés módja

e-mailen az info@heimatmuseum.hu címre